Szunnyadó parázs, hóval fedett emlékek (4. rész)

Nem látott, nem hallott semmit, csak az ujjából kisugárzó őrült fájdalmat érezte, de inkább ezt, mint minden mást. Zsolt rázta. - Zsuzsi! Zsuzsi, az Isten szerelmére, kettéharapod a saját ujjadat! – hallotta a férfi hangját. Nem bírta tovább, nem tudta visszanyelni az előtörő érzelmeket. Keservesen és hangosan - mint valami kisgyerek -kezdett el sírni. Ekkor már engedett a harapás, leengedte mindkét kezét, mire a mellette guggoló férfi átkarolta, felhúzta a padlóról és lefektette az ágyra. Oldalra fordulva zokogott, ki tudja meddig. Zsolt ott ült mellette, simogatta, és most már emlékezett rá, hányszor simogatta a hátát az első napokban, míg az ágyat nyomta. - Csak sejtettem, hogy nagyon mély nyomott hagyott benned a rosszullét – mondta később Zsolt, mikor már a párnán feküdt a takaró alatt, véresre harapott ujját Zsolt egy hóval átitatott zsebkendőbe tekerte, párja pedig sírástól megduzzadt arcát simogatta. – A vetélésed utáni első menzeszkor otthon voltam. Kétségbeesetten k...