Juhász Judit író - rövidebb történetek

  Nem látott, nem hallott semmit, csak az ujjából kisugárzó őrült fájdalmat érezte, de inkább ezt, mint minden mást. Zsolt rázta. - Zsuzsi! Zsuzsi, az Isten szerelmére, kettéharapod a saját ujjadat! – hallotta a férfi hangját. Nem bírta tovább, nem tudta visszanyelni az előtörő érzelmeket. Keservesen és hangosan - mint valami kisgyerek -kezdett el sírni. Ekkor már engedett a harapás, leengedte mindkét kezét, mire a mellette guggoló férfi átkarolta, felhúzta a padlóról és lefektette az ágyra. Oldalra fordulva zokogott, ki tudja meddig. Zsolt ott ült mellette, simogatta, és most már emlékezett rá, hányszor simogatta a hátát az első napokban, míg az ágyat nyomta. - Csak sejtettem, hogy nagyon mély nyomott hagyott benned a rosszullét – mondta később Zsolt, mikor már a párnán feküdt a takaró alatt, véresre harapott ujját Zsolt egy hóval átitatott zsebkendőbe tekerte, párja pedig sírástól megduzzadt arcát simogatta. – A vetélésed utáni első menzeszkor otthon voltam. Kétségbeesetten k...

  Hallotta a megszokott, jellegzetes billentyűk ütődését, a határozott kattintgatásokat, mire felnézett. Sötétség vette körül, csak a ház hátuljából, a szoba felől szűrődött ki a félig nyitott ajtón egy kislámpa fénye. Kikászálódott a fapadlóra az ágyból, most már meg akart mozdulni. Az egész napot végigfeküdte, átaludta. Csendesen sétált a szoba felé, és az ajtón keresztül belesett. Zsolt valami gépalkatrészt tervezett. Sokszor látta korábban is, amint elmélyülten dolgozott. A férfi megérezhette, hogy nézi, mert egyszer csak felpillantott. - Jobban vagy? – kérdezte, mire bólintott. - Megfürödnék. Valamivel később egy meleg vízzel telt kádban, férfitusfürdővel mosta a haját. Zsolt saját ruháiból adott neki tisztát. Holnapra talán megszáradnak a sajátjai is. Már a haját öblítette, amikor hirtelen elsötétedett a fürdő, leállt a bojler. Felült a kádban, felhúzta a lábait. - Zsolt! – kiáltotta el magát. Nem szeretett sötétben vízben lenni. Feszengve ült a kádban. - Elment a...

  Állt, nézte a könnyeit visszanyelő nőt, aki most dühösen és elkeseredetten visszafeküdt a párnára és elfordult az ablak felé, majd beleharapott sajt mutatóujjának középső ujjpercébe. Mindig ezt csinálta, ha nem akart sírni. Emlékezett arra a napra. Dolgozott, munka után hazament, Zsuzsit nem találta otthon, és mikor sokáig nem jött, hívta. A telefont hosszas csengésre felvették, de egy részeges hang szólt bele, mire érezte, itt valami történt. Hívta a rendőrséget, ők nem tudtak semmit, aztán hívta a kórházat. Ott mondták, bevitték még délelőtt. Ment a párja után, de késő volt, este, hiába kérlelte a kórház portását, hogy engedje be, legalább hadd beszéljen vele csak pár mondatot. A látogatási idő letelt, nem mehetett fel az osztályra, másnap pedig már haza is küldték az asszonyt, aki sápadt volt, alig bírt megállni a lábán, és akivel ekkor már hiába akart a történtekről beszélni, nem lehetett. Elkésett. Neki mindig azt mondogatta, jól van, érezte rajta, valójában nincs. A vet...

  A nedves hó teljesen elfedte az utat. Már megbánta, hogy elindult, pedig már akkor is esett, amikor beszállt az autóba. A domboldalra a kocsi egyre nehezebben küzdötte fel magát. Kész, ezt az egy kívánságot nem fogja tudni teljesíteni; még csak a telek közelébe sem tud jutni. Pedig nincs is messze, innen akár fel is gyalogolhatna. Mégis úgy döntött, inkább megfordul. Azzal tekert egy nagyot a kormányon, hogy a vaskos hóban még lendületből vissza tudjon kanyarodni saját keréknyomaira. A kocsi azonban másként képzelte ezt a 360 fokos fordulatot, mert ahelyett, hogy megfordult volna az egyébként keskeny, és üres úton, kifarolt. Zsuzsi érezte, kicsúszik keze alól az irányítás, a lendület vitte a gépjárművel az út szélére, majd onnan az árokba. Zöttyenve állt meg. Itt ragadt. Innen ki nem fog egyedül jutni, tehát a kocsi itt marad, ő pedig gyalogolhat fel a kis házhoz. Nagy lendülettel kilökte a kocsi ajtaját, amit szintén kezdett belepni a hó, majd kikászálódott, aztán magával húzta ...